GALÉRIA




English


ORSZÁGOK, KULTÚRÁK, TÖRTÉNELEM / Izrael, Szentföld, Palesztina / Jeruzsálem / Szentsír templom / Golgota.

37/2

 

Jézus a kereszten, Szentsír templom, Golgota 



















<<
	A héber gulgolet jelentése „koponya”, így a Golgota neve magyarul Koponya-hegy (a Bibliában: Koponyák hegye). A zsidó hagyomány szerint ugyanis itt temették el az emberiség ősatyjának, Ádámnak a kopo


















>>


A héber gulgolet jelentése „koponya”, így a Golgota neve magyarul Koponya-hegy (a Bibliában: Koponyák hegye). A zsidó hagyomány szerint ugyanis itt temették el az emberiség ősatyjának, Ádámnak a koponyáját. A Keresztút X-XIV. stációi a bazilikában találhatók. Jézus sírja fölé már Konstantin császár parancséra templomot építettek, i.sz. 335-ben szentelték fel. E templom volt századokon át a palesztinai keresztények kultuszának a központja, és a világ minden tájáról vonzotta a zarándokokat. 614-ben a perzsák felégették a templomot, és elrabolták Jézus keresztjét. Legyőzőjük, I. Heraklius kelet-római császár parancséra elkezdték a szent helyek újjáépítését. A templom ezután többször újjáépült. 1103-1130 között a keresztesek emeltették a ma is álló kupolás bazilikát, 1149-ben, a keresztes hódítás 50. évfordulóján szentelték fel. 1187-ben a bazilika a mohamedánok birtokába került. A szent sír-bazilikán ma hat vallási közösség osztozik: a római katolikus, a görögkeleti, az örmény, a kopt, a szír és az etióp.


Kapcsolod tmakrk

Előcsarnok
Muszlim őrség helye
A bebalzsamozás köve
Ádám kápolnája
Szent Jakab kápolnája
Katholikon
A Három Mária kápolnája
Rotunda
Emeleti kápolnák, oltárok.
Jézus Krisztus sírja.
Kopt kápolna Jézus sírjánál
Jakobiták kápolnája. Szentsír templom.
Arimateai József sírja
Mária Magdolna oltára
Ferencesek temploma
Szűz Mária árkádja
Jézus börtöne
Longinus kápolna
Megfosztják ruháitól kápolna
Szent Ilona kápolnája
A meggyalázás kápolnája
Latin Szentély
A negyven vértanú kápolnája
Szent János és Mária| Magdolna kápolnája
Templomos lovagok kápolnája
A Szentsír templom udvara
de Bouillon kardja
A kereszt megtalálásának kápolnája.
Frank kápolna
Szent Ilona medence
A Katholikon mögötti árkád
Szent Mihály kápolna
Etióp kápolna a IX. stációnál.
Szikla kápolna