GALÉRIA




English



ORSZÁGOK, KULTÚRÁK, TÖRTÉNELEM / Izrael, Szentföld, Palesztina / Keresztények / Via Dolorosa , Kálvária, Fájdalom útja


Pilátus ítélete így hangzott: Ibis ad crucem! Keresztre mész! A Via Dolorosa , Kálvária, Fájdalom útja, Jeruzsálem óvárosa arab negyedén halad át, „érzelmileg” mégis a keresztény negyedhez tartozik. De vannak az utca környékén görögkeleti, római katolikus, örmény és kopt építmények is, vagy harminc kolostor és templom, melynek legtöbbjét a bizánci korban, a IV- VI. században alapították, emelték. Ezen az úton vitték a hagyomány szerint Jézust a Golgotára, keresztre feszítésének helyére. Keresztény zarándokok végigjárják Krisztus keresztútját, megállnak és imádkoznak azokon a helyeken, stációknál, ahol a hagyomány szerint Jézussal valamilyen jelentős esemény történt. Az ájtatosságon részt vevő zarándokok felváltva viszik a vállukon a Jézus terhét jelképező keresztet.


 

Galrik a tmakrben

Keresztút hetedik állomás- VII. stáció
Keresztút hetedik állomás, VII. stáció. Jeruzsálem óvárosa arab negyedének legforgalmasabb része a szuk hán ez-zeit utca, amely a damaszkuszi kaputól szinte az egészen a zsidó negyedik tart. A hajdani heródesi városkapunál esett el újra Jézus. Ennek az emlékét őrzi a ferencesek által 1875-ben épített az igazság kapujának nevezett kápolna.
Keresztút első állomása- I. stáció
I. stáció. El-Omarija a mohamedán iskola. Itt állt a Második Szentély idején a Templom-hegy északi oldalát biztosító római Antonius-erőd. Itt volt a római helytartóság, a Praetorium. Pontius Pilatus római helytartó Jézus elfogatásakor Jeruzsálemben tartózkodott, s mint a legmagasabb rangú személyhez, hozzá vitték Jézust. A mai iskola épületén nyoma sincs az egykori erődnek. Ám a hagyomány szerint az udvar legmagasabb pontja az a hely, ahol Pilátus megkérdezte Jézust: „Te vagy a zsidók királya?” Amire Jézus: „Te mondod.” (Máté 27: 11.)
Keresztút második állomása- II. stáció
Chapel of Flagellation. Az Ómarija mohamedán iskolával szemben található a Flagellatió Jézus megostorozásának kolostora, mellette a megostorozás kápolnája, az oltárt Pál apostolnak szentelték. A kápolna helyén ostorozták meg Jézust, majd nyomták a fejébe a töviskoronát. A kolostor udvar bal oldalán látható az Elitélés temploma. A templom helyén kellett Jézusnak a vállára vennie a keresztet. Az Ece Homo ív a római uralom megmaradt jelképe az Aelia Capitolina hármas diadalkapujának maradványa, A késő középkor keresztény hagyomány szerint, itt mutatott Pilátus a töviskoronás Jézusra, mondván: „Ecce homo! – Íme az ember!” , A Notre Dame de Sion-nővérek zárdájában -Sisters of Sion- látható az Ecce homo-boltív folytatása, az egykori diadalkapu oldalíve. A Sion –nővérek templomában a bíborpalástot , és töviskoronát viselő Jézus-szobor nádszálat tart a kezében – az ábrázolás a katonák gúnyolására utal: „üdvözlégy zsidók királya!” A zárda pincéjében a római katonák ostábla vonalakat karcoltak a padlóba. Az ostábla- sebes- a Közel-Keleten ma is nagy közkedveltségnek örvendő játék. . A keresztény hagyomány úgy tartja, hogy a római katonák itt sorsolták ki egymás között kockán Jézus ruháit.
Keresztút negyedik állomása- IV. stáció
Pár lépésre a harmadik stációtól, van a keresztút negyedik állomása. A kereszt súlya alatt görnyedő Jézus találkozik anyjával Máriával. A szinte midig zárva levő kápolna felett egy lengyel szobrász Zielinsky domborműve emlékezik meg a találkozásról. A kápolna mögött az örmény patrciarchatus Fájdalmas Miasszonyunk Temploma van, amelynek a bejárata a harmadik stáció mellett található. Jeruzsálem óvárosa arab negyedében a negyedik stáció oratóriuma előtt az arab bazár a sukk, árusainak portékái vannak kitéve. Keresztény zarándokok számára a látvány megrázó.
Keresztút nyolcadik állomás-VIII. stáció
Keresztút nyolcadik állomás-VIII. stáció. A Szent Charalamposz görögkeleti kolostor falán kőbe vésett kereszt látható. A hagyomány szerint Jeruzsálem asszonyai Jézus szenvedése láttán sírva fakadtak. Jézus azt mondta nekik, hogy ne őt sirassák, hanem maguk és gyermekeik sorsát, ezzel Jeruzsálem pusztulására célzott.

Kapcsolod tmakrk

Keresztút első állomása- I. stáció
Keresztút második állomása- II. stáció
Keresztút harmadik állomása- III. stáció
Keresztút negyedik állomása- IV. stáció
Keresztút ötödik állomás- V. stáció
Keresztút hatodik állomás- VI. stáció
Keresztút hetedik állomás- VII. stáció
Keresztút nyolcadik állomás-VIII. stáció
Keresztút kilencedik állomás- IX. stáció