RADNÓTI SÁNDOR

Az ortodox zsidók

 

Benda Iván visszajár Izraelbe, hogy a könyv népeit, zsidókat, keresztényeket, muszlimokat fotózza. Mint ahogy megjárta már Görögországot, s viszszajár most Itáliába is, hogy magyar emlékeket találjon. Nem tudom pontosan, hogy mi hajtja és mit keres, mert szerencsére nem tartozik azok közé a fényképészek közé, akik munkájukat prekoncepcióknak rendelik alá. Elmegy egy helyre, ami érdekli, és készenlétben tartja a masináját.

Amit persze a kiállításon látunk, az már sokszoros rostálás, válogatás eredménye. Föltehető volna, hogy a fotóművész így irányítja a tekintetünket. De én még itt sem látok koncepciót, legyen az a szépség, a bölcsesség, a hit, vagy akár a furcsaság. Azt sem gondolnám, hogy ezek a képek akár az egzotizmus, akár a zsidó ortodoxia újjászületésének szellemi körébe tartoznának.

Vékony, törékeny alak távolodik egy koszlott-foszlott városi utcán, fekete öltözéke, kalapja, kétoldalt hosszan lelógó halántéktincse elárulja, kiféle-miféle ő. Otthon van, mint utoljára az ortodox kelet-európai kisvárosokban, a stetlben. Sőt, mintha a másféle éghajlatba s másféle tájba át is költözött volna Kelet-Európa hideg, szigorú világa. Ez a - még a tomboló öröm óráiban is fenntartott - örökös férfi gyászruha, amely alól csak a kisgyermekek kapnak fölmentést. Vagy a medveprém kucsma a mediterrán tájon. Vagy a szigortól vett kis engedmény a szürke csíkos selyemköpenyek formájában. Vagy ott van az ortodox zsidó paraszt erőteljes alakja, amint rövid pihenőt engedélyez magának a nehéz munkában. S a szép beszélgetések jelenetei. Két fiatal asszony, két öreg férfi.

Lehet, hogy vannak, akik azért nézik e képeket, hogy saját zsidó származásukkal teremtsenek kapcsolatot. Én nem, noha fölmenőim ilyen emberek lehettek. Erről semmit sem tudok, mert három-négy nemzedékkel előttem déd- vagy ükszüleim tiltás alá helyezték az emlékezést: nyilván azért, mert modernek akartak lenni, s meg akarták másítani az egyezséget a fennvalóval. Döntésüket nem is helyeselhetem, nem is ítélhetem el; mindenkinek a maga sorsával kell elszámolnia.

Benda Iván archaikus zsidóihoz én úgy fordulok, mint emberekhez, akik transzindividuális mintákat közvetítenek. Akiknek mozdulata, arca, magaviselete, öltözéke évszázadok óta csiszolódik, és minden gesztusukkal ezt a nagy folyamatot hangsúlyozzák. Imádkoznak, ünnepelnek, perelnek, ölelnek, s mindezen még - ma már a földlakók többségével ellentétben - közvetlenül áttűnik a hagyomány. Mi számtalan módon határozzuk meg önmagunkat, ők az ortodox zsidók. A róluk készült szép felvételsorozat kinek csöndes megnyugvás, kinek szorongattatás.

(Az élő Jeruzsálem - Benda Iván fotókiállítása. Spinoza Ház, Bp., VII., Dob utca 15.)fotók:Ament   Gellért