"A Meá Sheárim paradoxona az, hogy földrajzilag Izraelben van, de spirituálisan és a jelenlevők kollektív tudatában valahol Galíciában, esetleg Máramarosszigeten, vagy Szabolcsban. S egy másik, időtlen korban, évszázadokkal a mi történelmi időnk előtt. (Vagy utána, gondolja néha az ember: mert ez a világ alig használja a civilizáció fogyóeszközeit.) Kedvenc íróm, a Nobel-díjas Isaac Singer varázsos történetei ugyanezt a világot keltik életre. De itt a valóságban láthatjuk ugyanazt, ami sokkal irreálisabb, mintha könyvben olvasnánk. Egy poros, omladozó jesiva-épület több tucat kaftános, szemüveges, valószínűtlenül sovány és felnőttes kinézetű kisfiúval érdekes jelenet egy regényben, hálásak vagyunk a plasztikus írói tehetségért. De valóságként 2006-ban, pár száz méterre az új jeruzsálemi városháza elegáns fém-beton-üveg konstrukciójától a szó valódi értelmében hihetetlen. Hihetetlen és megrázó. Akik itt élnek, mélységes vallási meggyőződésből mondanak le a modern civilizáció legtöbb kellékéről. (A mobiltelefontól azért nem mindegyikük...) Ezzel együtt a munkáról és a katonaságról is, hiszen az izraeli állam - amelyet amúgy nem ismernek el - nagylelkűen eltartja, s a férfiakra és nőkre egyaránt kötelező, sokéves katonai szolgálat alól is felmenti őket. Cserében nincs más dolguk, mint megőrizni a régi kelet-európai zsidó létet. Akkor értjük meg a Meá Seárim titkát, ha tudjuk, hogy néhány háztömbre koncentrálva több millió ember egykori életformáját örökíti tovább. Minden düledező ház mögé odaképzelhetünk egy galíciai kisvárost, amit elpusztított a Shoá és nyomában a történelmi fordulat. Minden aggastyán és kisgyerek mögött ott áll néhány ezer hasonló, de a gázkamrákban elpusztított zsidó ember árnyéka. A Meá Sheárim ebben az értelemben, ahogy a geológusok mondják, „tanúhegy" egy elsüllyedt kontinensről. De lakói természetesen nem ilyen céllal hozták létre. Nekik az ő hitük szerint valóban így kell élniük addig, amíg megérkezik a Messiás." Hegyi Gyula/Mozgó Világ 2005 Benda Iván: Mea Sheárim születésnapjára. A XIX. Század második felében egyre több zsidó család vándorolt , alijázott Palesztinába. Százak és százak érkeztek a Szentföldre, akiknek többsége Jeruzsálemben akart élni. A zsidó negyed egyre zsúfoltabbá, piszkosabbá, elviselhetetlenebbé vált. Az arab háziurak egyre emelték a lakbéreket. A város falán kívül senki sem mert házat építeni, mert ez ezer veszéllyel járt volna. Néhány jómódú, bátor fiatal férfi felkérte Joel Moe Szalomont aki Patách Tikva egyik alapítója volt, hogy segítsen megoldani ezt a helyzetet. Szalomon tanácsát megfogadták, és megszerveztek száz családot, akik 1873 decemberében, a héber időszámítás 5634. évében, kiszlév havának újholdján egybegyűltek a Churva melletti Menachém Cion zsinagógában. R. Zalmán ben R. Náchum Levy a csoport vezetője szólt az egybegyűltekhez. „Való igaz, hogy egyenként mindannyian félünk a város kapuin kívül lakni, de száz ember nem félhet. Ha ezt vállaljuk, nagy érdemeket szerzünk. Száz kaput nyitunk meg és utánunk fog jönni Izrael népe.” Sokan úgy gondolják, hogy ezért hívják e negyedet Méá Seárim-nak(száz kapu), de talán azért mert a Tóra soros heti fejezetében olvasták: Teremtés könyve 26.12. „ és vetett Jicchák azon a földön, és az évben százszor annyit aratott.” A méá seárim másik jelentése- bő termést százszor is. A terv nagyon világos és egyszerű volt. A családok amelyeknek nagy része szegény volt, részletfizetésre hatszáz aranyért(családonként hat aranyért)telket vett a sivatagban, a város falától negyed óra járásra. Mindenkinek hét aranyat kellett fizetnie évente, hogy felépülhessen évi tíz lakás. Tíz év alatt mindenki lakáshoz jutott. Évente kisorsolták, hogy ki költözhet be az új lakásokba. Addig is a minden beköltözött lakó évi plusz két aranyat fizetett, hiszen a közösség pénzéből jutott a többiek előtt lakáshoz. Ebből a két aranyakból középületeket emeltek. Mikvákat, Imaházakat, Jesivákat, Chédereket. A würtenbergi Dr. Konrád Scück tervezte negyed széles utcái, világos lakásai, tágas udvarai elképesztették Jeruzsálem népét. A biztonsági fallal körülvet negyedbe hat kapun lehetett bejutni. A kapukat éjjel-nappal őrség védte. A negyedben nem voltak üzletek, és az élelmiszert a városból kellett szállítani.Ez volt a kezdet, Méá Sheárim megszületett. Benda Iván.

Tel- Arad

Avdat

Mampsis (Mamshit)

Gáza

Pár lépésre a harmadik stációtól, van a keresztút negyedik állomása. A kereszt súlya alatt görnyedő Jézus találkozik anyjával Máriával. A szinte midig zárva levő kápolna felett egy lengyel szobrász Zielinsky domborműve emlékezik meg a találkozásról. A kápolna mögött az örmény patrciarchatus Fájdalmas Miasszonyunk Temploma van, amelynek a bejárata a harmadik stáció mellett található. Jeruzsálem óvárosa arab negyedében a negyedik stáció oratóriuma előtt az arab bazár a sukk, árusainak portékái vannak kitéve. Keresztény zarándokok számára a látvány megrázó.

Keresztút nyolcadik állomás-VIII. stáció. A Szent Charalamposz görögkeleti kolostor falán kőbe vésett kereszt látható. A hagyomány szerint Jeruzsálem asszonyai Jézus szenvedése láttán sírva fakadtak. Jézus azt mondta nekik, hogy ne őt sirassák, hanem maguk és gyermekeik sorsát, ezzel Jeruzsálem pusztulására célzott.

A keresztút harmadik állomását, a III. stációt az evangéliumok nem említik, a keresztény hagyomány szerint ezen a helyen esett el először Jézus a kereszt súlya alatt. Lengyel katolikus lovas katonák építették fel az itt látható kis kápolnát. A kápolna az Örmény Apostoli Egyház tulajdona. A kápolna előtti utca kövezete a római időket idézi.

I. stáció. El-Omarija a mohamedán iskola. Itt állt a Második Szentély idején a Templom-hegy északi oldalát biztosító római Antonius-erőd. Itt volt a római helytartóság, a Praetorium. Pontius Pilatus római helytartó Jézus elfogatásakor Jeruzsálemben tartózkodott, s mint a legmagasabb rangú személyhez, hozzá vitték Jézust. A mai iskola épületén nyoma sincs az egykori erődnek. Ám a hagyomány szerint az udvar legmagasabb pontja az a hely, ahol Pilátus megkérdezte Jézust: „Te vagy a zsidók királya?” Amire Jézus: „Te mondod.” (Máté 27: 11.)

Chapel of Flagellation. Az Ómarija mohamedán iskolával szemben található a Flagellatió Jézus megostorozásának kolostora, mellette a megostorozás kápolnája, az oltárt Pál apostolnak szentelték. A kápolna helyén ostorozták meg Jézust, majd nyomták a fejébe a töviskoronát. A kolostor udvar bal oldalán látható az Elitélés temploma. A templom helyén kellett Jézusnak a vállára vennie a keresztet. Az Ece Homo ív a római uralom megmaradt jelképe az Aelia Capitolina hármas diadalkapujának maradványa, A késő középkor keresztény hagyomány szerint, itt mutatott Pilátus a töviskoronás Jézusra, mondván: „Ecce homo! – Íme az ember!” , A Notre Dame de Sion-nővérek zárdájában -Sisters of Sion- látható az Ecce homo-boltív folytatása, az egykori diadalkapu oldalíve. A Sion –nővérek templomában a bíborpalástot , és töviskoronát viselő Jézus-szobor nádszálat tart a kezében – az ábrázolás a katonák gúnyolására utal: „üdvözlégy zsidók királya!” A zárda pincéjében a római katonák ostábla vonalakat karcoltak a padlóba. Az ostábla- sebes- a Közel-Keleten ma is nagy közkedveltségnek örvendő játék. . A keresztény hagyomány úgy tartja, hogy a római katonák itt sorsolták ki egymás között kockán Jézus ruháit.

Tel-Susya

Jeriko. Tell es-Sultan Jerikó a közel-keleti neolitikum egyik legfontosabb lelőhelye (Tell-esz-Szultán). A legkorábbi emlékek az ún. Natúfi-kultúra korából valók (i. e. 10-9.sz.). A letelepült életmód a település gyors expanziójához vezetett (i. e. 8300-7400). A nyugati oldalon feltártak egy, a fal belső oldalához csatlakozó kőtornyot. A településen közel 2000 ember élhetett. A következő korszak (kb. i. e. 7400-5800)