GALÉRIA




English


ORSZÁGOK, KULTÚRÁK, TÖRTÉNELEM / Izrael, Szentföld, Palesztina / Jeruzsálem / Az élő Jeruzsálem

118/4

 

Magányos csacsi az Olajfák Hegyén. Jeruzsálem 



















<<
 zsidó temető az olajfák hegyén, háttérben Jeruzsálem óvárosa.


















>>


Ősi szokás szerint a sírokra köveket tesznek, nem élő virágot. Jeruzsálem története:Az időszámításunk előtt második évezred elején az egyiptomi átokszövegek között olvasható városnév Usalimum valószínű Jeruzsálemre utal. Az első feljegyzés Jeruzsálemről az Egyiptom diplomáciai levelezéseit őrző Tel- Ámárná-i levéltár időszámításunk előtti 15-14. századi akkád nyelvű írásában ursalimu, vagy urusalim néven találkozunk. A várost elsőként (Sálem néven) Ábrahám történetében említi a Biblia. Ábrahám pátriárka visszatért a királyokkal vívott győztes csatából,köszöntötte őt Sálem uralkodója, Melkicédek is, akinek neve annyit jelent: az Igazságosok királya. Melkicádek király (aki egyben Él Eljón, a „Magasságos Isten” papja is volt) „kenyeret és bort hozott… és megáldotta őt, és mondta: áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől”. A rabbinikus hagyomány és az újszövetség úgy értelmezi e kijelentést, hogy Melkicédek a Messiás előképe volt. Ábrahám szövetséget kötött Sálem pap-királyával, és vagyonából tizedet fizetett neki. Mikor Isten Izsáknak feláldozását kérte Ábrahámtól, „Mórijának földére” küldte, hogy ott áldozza fel égőáldozatul „a hegyek közül egyen, amelyet mondok majd neked”. Az akédá, vagyis Izsák feláldozása nem történt meg. Ábrahám egy kost – vagyis helyettesítő áldozatot – mutatott be az Úrnak, „és nevezte Ábrahám annak a helynek nevét Jahve Jírének. Azért mondják ma is: az Úr hegyén a gondviselés.” A Mórija hegyéhez tehát a Megváltás, a Szabadítás, a Gondviselés és a helyettesítő áldozat kötődik. Ezen a helyen építetett meg az Úr háza. „Elkezdte építtetni Salamon az Úr házát Jeruzsálemben a Mórija hegyén, mely Dávidnak, az ő atyjának Isten angyala megmutatott, azon a helyen, melyet készített Dávid a jebuzeus Ornán szérűjén.” Isten Ábrahám, Izsák és Jákób leszármazottainak adta a kánaáni népek földjeit és városait, és a Sálemben lakó jebuzeusokét is. A legjelentősebb esemény Dávid városának történetében, hogy a király a Szövetség Ládáját (a Frigyládát) a Gibeon hegyéről felvitette „arra a helyre, melyet készített neki Dávid, mert sátort állított fel számára Jeruzsálemben”. De hol épüljön fel az Örökkévaló Háza? Dávid az utasítást az Istentől kapta: a népszámlálást követő csapás után egy angyal jelent meg előtte Arauna/Ornán cséplőhelye mellett, amit Dávid azon nyomban meg is vásárolt tőle, és Gád próféta kijelentésének engedelmeskedve itt emelt oltárt az Úrnak. A kivonulás után négyszáznyolcvan évvel itt épült fel a jeruzsálemi Templom, amely új korszakot nyitott a Város Júda és Izrael életében. A Templomot azonban nem Dávid építette fel. Nátán prófétán keresztül Dávid fiáról Salamonról szólt a kijelentés: „Ő csinál az én nevemnek házat; ő lesz nekem fiam és én néki atyja leszek, és megerősítem az ő királyságának trónját Izrael felett mindörökké”. Nabukadneccár babiloni király csapatai i. e. 586-ban felégették és porig rombolták a salamoni Szentélyt, Júda törzsét pedig fogságba hurcolták. Bár a Templom és a város épületei száz éven át romokban hevertek, Isten mégsem fordult el szeretett városától: „Mert a Siont választotta ki az Úr, azt szerette meg magának lakhelyül: ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem.” A Templom csak később épülhetett fel, ráadásul jóval szerényebb kivitelben, mint amilyen a salamoni Első Szentély volt. Isten azonban ekkor is prófétákat küldött, akik közül Aggeus így szólt a nép fejedelmeinek és főpapjainak: „Ne féljetek! Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: egy kevés idő van még, és… eljön, akit minden népek óhajtanak, és megtöltöm e házat dicsőséggel, azt mondja a Seregeknek Ura… nagyobb lesz e második ház dicsősége az elsőnél, azt mondja a Seregeknek Ura, és e helyen adok békességet, azt mondja a Seregeknek Ura.” Ez a prófécia sok bibliaértelmező szerint Jézus fellépésekor, illetve a kereszténység születésekor teljesedett be. A perzsa fennhatóság viszonylagos nyugalmát követte a görög uralom szellemi és gazdasági elnyomása. Nagy Sándor Flavius Josephusnak szerint tiszteletet mutatott Jeruzsálem és a Templom iránt, s meghagyta a zsidók vallásszabadságát. A makedón világhódító rövid ideig tartó uralmát az egyiptomi Ptolemaidáké váltotta fel, akik ugyan nehéz adóterhet tettek a zsidók vállára, de legalább meghagyták a jeruzsálemi istentisztelet szabadságát, sőt maguk is küldtek ajándékokat a Templomba. A korrupt és lázadó papság azonban nem elégedett meg ezzel a helyzettel: lényegében ők hívták be a szíriai Szeleukidákat, akik nemcsak meghagyták a korábbi nehéz adóterhet, hanem megkezdték az ország elpogányosítását. Leghírhedtebb uralkodójuk, IV. Antiokhosz Epiphanész megszentségtelenítette a jeruzsálemi Templomot (disznót áldozott az oltáron), és a Szentélyben felállította a saját arcvonásait viselő Zeusz-szobrot, amelyet Dániel „pusztító utálatosság”-nak nevezett. Mikor az ország lakosságát bálványimádásra akarta kényszeríteni, a Lévi törzséből és Hasmón családjából származó Mattitjáhu – akit harcias természete miatt Pörölynek (Makkabi) neveztek –, felkelést robbantott ki ellene. A zsidók három és fél év alatt kiverték az országból a kor egyik legerősebb hadseregét. Mattitjáhu legidősebb fia, Júda Makkabi 161-ben szövetséget kötött a rómaiakkal. A függetlenségét csak névleg őrző Izraelen száz év leforgása alatt polgárháborús viszonyok lettek úrrá. A prédára leső rómaiak csak ezt a pillanatot várták: i. e. 63-ban Pompeius Magnus több hónapi ostrom után elfoglalta Jeruzsálemet. Az i. sz. 70-ben földig rombolt, majd 135-ben pogány városként (Aelia Capitolina néven) újjáépített Jeruzsálemet pogány nemzetek vették birtokba. Rómaiak, bizánciak, perzsák, arabok, európai keresztesek, kurdok, tatárok, oszmán-törökök és angolok váltották egymást az évszázadok során, míg a19. század végén a cionizmus meghirdette a zsidók tömeges visszatérését a Szentföldre. „Szétszórtam őket mindenféle nemzetek közé, akik nem ismerték őket, és puszta lett utánuk a föld, hogy senki azon át nem megy, sem meg nem tér. Így tették pusztává a kívánatos földet.” Az olékat (betelepülőket) a Zakariás próféciájában említett kép fogadta: terméketlenné vált, félsivatagos földek, vízhiány, és mindehhez a bennszülött arab lakosság cseppet sem barátságos fogadtatása. Izrael Állama ennek ellenére 1948-ban megalakult, és öt (győztes) háború súlyos véráldozatai árán. A Jeruzsálemre vonatkozó próféciák megvalósulása akkor kezdett kézzelfoghatóvá válni, mikor a „hatnapos háború” során, 1967. június 7-én az Óváros elfoglalásával Izrael helyreállította a város feletti izraeli szuverenitást, és a települést egyesítették. Az Óvárost elfoglaló ejtőernyősök összegyülekeztek a Nyugati Falnál. Felharsant a kosszarvból készült kürt (sófár) hangja, amit Slomo Goren, az Izraeli Védelmi Erők tábori rabbija fújt meg. A katonák néma tisztelettel hallgatták, amint Goren rabbi imája végeztével kijelentette: „Elfoglaltuk az Isten városát. Ezzel beléptünk a zsidó nép messiási korszakába.”