GALÉRIA




English



MŰVÉSZI ÉS ALKALMAZOTT FOTOGRÁFIA / Tánc / Győri Balett

 

Galériák a témakörben

Rómeó és Júla
Julietnek és William Painter Palace of Pleasure című prózájának színpadi átirata. Mindkettő egy olasz mesén alapszik, és bár Shakespeare mindkettőtől kölcsönzött részleteket, új szereplőket is létrehozott, például Mercutiót és Párist, a történet bővítésének érdekében. A színmű feltehetően 1591 és 1595 között íródott, először 1597-ben jelent meg. Shakespeare a feszültség növelése érdekében gyakran váltogatja a komédia és a tragédia elemeit, mellékszereplőit ugyanolyan érzékenységgel ábrázolja, mint a főszereplőket, a cselekmény több szálon fut. Minden szereplő sajátos verselést kapott, mely a jellemfejlődéssel együtt változik, Rómeó szavai például a történet során egyre inkább szonettformában öltenek testet. A Rómeó és Júliát számtalanszor feldolgozták. A 19. században már törekedtek az eredeti szöveg visszaadására, a 20. század elején korhű kosztümök is megjelentek a színpadon. A színdarabból több film is készült, mint például az MGM Stúdió Az MGM stúdió 1936-osfilmje, Franco Zeffirelli 1968-as adaptációja, vagy az 1996-ban készült Rómeó és Júlia című alkotás, mely modern környezetbe helyezi a történetet. A Rómeó és Júlia alapján a musical műfajában is születtek darabok, az egyik legismertebb a West Side Story.g

Kapcsolodó témakörök

Keep Smiling-Hódolat Chaplinnek
Operaház fantomja
Tavaszi áldozat
Hamlet
Purim
Carmen
Klezmer
Macbeth
Fanfár
Stabat Mater
Gulliver
Évszakok
Orfeo
örökKörök
Carmina Burana
Költöző madarak
Embert virágzik a föld
Giovanni
Petruska
Játék a szerelemről
Trójai játékok
Rómeó és Júla
Casanova
Gaudi
Tóth Ilona emlékére.
Petruska 2009
Tavaszi Áldozat 2009